Barcelona - Barre Gotic a gótikus negyed
Középkori gótikus épületek sokasága található itt Barcelona óvárosában. Sikátorszerű utcák, kis terek, hangulatos éttermek-kávézók fogadják a turistákat. A Placa de Sant Joume téren vasárnaponként a helyiek 6 órakor sardanát táncolnak, mely egy katalán nemzeti tánc, ráadásul a táncot zenekar kíséri. Carrer de Brisbe, másnéven a katedrális keringője. A pálmafák miatt kissé trópusi hangulatú kerengő, hűvös árkádjaival kis pihenőhely lehet a sétáink során. A hatalmas pálmafák mellett szökőkutak, szentélyek és persze a fő érdekesség: a libák találhatók itt. A 13 híres liba gágogása, tülekedése elfeledtetik velünk szomorú feladatukat, vagyis hogy jelképezzék a város védőszentjének Szent Euláliának életkorát, aki 13 éves korában szenvedett mártírhalált keresztény mivolta miatt.
Spanyolország egyik legjelentősebb katedrálisa a La Seu, hivatalos nevén: Cathedral de la Santa Creu i Santa Eulalia. A katedrális tornyába lifttel mehetünk fel, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az óvárosra. A főbejáratnál található keresztelő medencéhez kapcsolódó legenda szerint, hat Kolumbusz által hozott indiánt mártottak meg itt a szentelt vízben.