Utazási iroda - úticél: Budapest
Budapest története
Magyarország fővárosa, melynek különleges földrajzi adottságai vannak, ugyanis az Alföld és a dombvidék találkozásánál fekszik. Ám ennél több miatt tartják a világ egyik legszebb városának. Eme csodát már az ókorban is meglátták. Kelták és rómaiak is laktak itt, majd a magyarok betelepülésével kezdődött el Budapest igazi története. A tatárok elpusztították a várost, ám második államalapítónk IV. Béla újjáépítette, és Európa egyik kulturális városává nőtte ki magát. A város igazi látványos fejlődése a XIX. században indult meg az ipari forradalomnak köszönhetően. Nagyjaink szinte teljesen átformálták Budapest arculatát. 1873-ban egyesítették Pestet, Budát és Óbudát, és ebből született meg az egységes Budapest elnevezés. Még a huszadik század sem köszöntött be, de a város már világvárosként volt számon tartva. Híres volt gyógyfürdőiről, és a gyönyörű épületekről. A világörökség része lett elsőnek a Budai Vár, illetve az egész várnegyed, emellett az Andrássy út és ama történelmi jelentőségű környezete. A város minden egyes szegletében fellelhetjük a barokk, a klasszicista, az eklektikus, a szecessziós és a neoreneszánsz építészeti vonatkozásokat. Rengetek emlékmű, szobor és világörökségünk részét képező gyűjtemények leleddzenek Budapest múzeumainak falai között. Budapest rengeteg látnivalóval rendelkezik, melyek némelyikét gyalog is könnyűszerrel meglátogathatunk, illetve a tökéletesen kialakított városi tömegközlekedésnek köszönhetően pillanatok alatt a város bármely pontjára eljuthatunk. Emellett pedig rengetek turista buszokat indítanak, melyek úti célja a város legfőbb látványosságai. Számoljunk azzal, hogy így is közel három órát fognak az ilyen utak magukba foglalni, illetve egyéb fakultatív programokkal összekötve akár egész napot eltölthetünk a történelmi jegyeket viselő házak között.
Budapesti látnivalók
Budapesten rengeteg látni való szépség van. Felsorolunk most főbbeket, de hogyha egyszerűen csak utazunk a városban, ne feledjünk el a házak teteje felé nézni, mert fantasztikus csodákat, szobrokat, freskókat, mozaikokat láthatunk. Elsőnek a legszembetűnőbb talán a Budai vár a Duna partról. A középkorban már állott itt vár, mely sajnos a törökvész idején szinte teljesen megsemmisült. A ma is látható palotát a barokk stílusjegyek ötvözik, és legvégül a tizenkilencedik században nyerte el végső formáját. Mai funkcióját tekintve, számos magas rangú kulturális intézménynek ad otthont. Ilyen a Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Kortárs művészeti múzeum, vagy a Budapesti Hadtörténeti múzeum. Innen ne is menjünk messzire, mivel a Várnegyed rengetek más látnivalóval kecsegtet. Nem beszélve arról, hogy az itt található házak, paloták többsége a tizenhetedik században épült. Felfedezhetünk kis ülőfüleket, melyekben ugyan most mi pihenhetünk meg, régen minden bizonnyal az idelátogató nemesekkel jött kíséret várakozását tették ezzel még kényelmesebbé. Találunk a Várnegyedben, Patikamúzeumot, középkori Zsidó imaházat, Zenetörténeti,de még a Telefónia múzeum is itt található. Számos étterem található itt a várnegyedben, ezek közül most csak egy tizenkilencedik századi cukrászdát emelnénk ki, mely eredeti receptek alapján, a korabeli berendezésekkel készítik még a mai napig finomságaikat. Kicsit arrébb gyalogolván megérkezünk a Szentháromság térre, ahol is megtekinthetjük a híres Mátyás Templomot, a régi budai városházát, illetve a Magyar Borok Házát, és természetesen a Szentháromság Szobor együttest. A Halászbástya a régi halpiac helyére épült. Ezzel került lezárásra a Várnegyed. Most átevezvén a Duna másik oldalára, elérkezhetünk Budapest legszebb Duna korzó részéhez, mely a Lánchídtól egészen az Erzsébet hídig nyúlik. Eme szakasz közepén található a Vigadó, melynek történelmi jelentősége is van, emellett pedig itt mikor még működött, koncertterem illetve bálterem volt. Olyan világhírű személyiségek léptek itt fel, mint Kodály, Bartók, Wagner, Liszt, vagy Strauss. Kicsit beljebb hatolva a városban, elérkezhetünk a Vörösmarty térre, ahol a világhíres Gerbaud cukrászda található. Erről a térről nyílik a Váci utca, mely az ország leghíresebb sétálóutcája. Számos világcég képviselteti már itt magát, emellett éttermek, gyorsbüfék, kávézók, és persze butikok, és nagyobb boltok sora van jelen. Ellenkező irányba haladván, kiérkezhetünk a Deák Ferenc térre, ahol egy kicsit megpihenhetünk, és a környező házakban csodálkozhatunk. A legfeltűnőbb talán a régi Takarékszövetkezet háza lesz. A térről elhaladván északnak, elérkezhetünk a Szent István Bazilikához. Eme monumentális építményt, a tizenkilencedik században kezdték felépíteni, és nagyjából hatvan évig tartott míg befejezték. A templomon a klasszicista és az eklektikus jegyek figyelhetőek meg, a kupolába felérvén pedig Budapestre körpanoráma nyílik hatvanöt méteres magasságban. A Parlament pedig a maga neogótikus építészeti stílusával egyszerűen minden Budapestre látogató figyelmét megragadja. Magyarország, és egyben Budapest szimbóluma is, mely a világ legszebb épületei között szerepel, egyes megállapítások szerint az első helyen. Nem csak szépségével, hanem méreteivel is kilóg a világ összes mai is működő Országházai közül, ugyanis ez a legnagyobb a világon. Természetesen eme építmény a nagy Magyarországnak épült, így érthető, hogy miért volt szükség ekkora épületre. Steindl Imrének köszönhetjük a terveket. Számos látogatható területe van a Parlamentnek. Folyosók, nagy termek, néha még maga az ülésterem is, maga a Bejárati lépcsőház is fantasztikus.
Budapesti programlehetőségek
Minden város már tartogat valamilyen szezonális programot, esetleg bizonyos időközönként visszatérő programsorozatot. Budapest minden napjára esik szinte egy-egy tárlat megnyitó. Számos fesztivál, rendezvény, és koncert várja a fővárosba látogatókat. Legyen szó komoly zenéről, könnyű zenéről, vagy a művészet bármely ágára vonatkozóan. Ilyen nagyobb esemény a Budapesti Tavaszi Fesztivál, melyet már 1981 óta minden évben megrendeznek. Emellett érdemes megnézni mindig mielőtt Budapestre látogatnánk, hogy milyen ideiglenes kiállítás található éppen a Szépművészeti múzeumban. Bátran kilehet jelenteni ugyanis, hogy az ország leginkább fejlődő, és talán legmagasabb színvonalon működő múzeuma, mely ideiglenes tárlatainak műtárgyait a világ minden tájáról gyűjti össze, és szervezi meg. Egyik igen népszerű nyári rendezvénye fővárosunknak a Duna felett megrendezett Red Bull Air Race verseny, melyen a világ legjobb pilótái versenyeznek, és mutatnak be különböző lélegzetelállító mutatványokat. Eme verseny tíz világváros területén játszódik összesen. Budapest egyik jelképén, mellyel mindenképp találkozhatunk egy fővárosi képeslapon a Lánchídon is megrendezik már jó pár éve a Nyár a Lánchídon elnevezésű rendezvénysorozatot, melyen árusok, különböző énekesek szórakoztatják az idelátogatókat, és természetesen az egész híd le van zárva erre a kis időszakra.
Budapesti strandok
Dagály Strandfürdő és Uszoda
Cím: 1138 Népfürdő utca 36.
Pünkösdfürdői Strand
Cím: 1039 Királyok útja 272.
Palatinus Strandfürdő
Cím: 1138 Margitsziget
Paskál Strandfürdő
Cím: 1149 Egressy út 178.
Római Strandfürdő
Cím: 1031 Rozgonyi Piroska utca 2.
Csepeli Strandfürdő
Cím: 1213 Hollandi út 14.
Budapesti múzeumok:
Szépművészeti Múzeum
Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 41
Műcsarnok
Cím: 1146 Dózsa György út 37
Magyar Nemzeti Múzeum
Cím: 1088 Múzeum krt. 14-16.
Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Cím: 1014 Kapisztrán tér 2-4
Terror háza
Cím: 1062 Andrássy út 60
Magyar Nemzeti Galéria
Cím: 1014 Budavári Palota A-B-C-D épület
Dohány Utcai Zsinagóga - Zsidó museum
Cím: 1077 Dohány u. 2.
Budapest Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma
Cím: 1031 Szentendrei út 139.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Cím: 1146 Városliget, Vajdahunyadvár, a Hősök tere mögött
Magyar Természettudományi Múzeum
Cím: 1083 Ludovika tér 2-6
Budapesti szórakozóhelyek
Barokko Club & Lounge
Cím: 1065 Budapest, Liszt Ferenc tér 5.
Web: www.barokko.hu
Zenéjük változatos, bár inkább csak az elektronikán belül.
Bed Beach
Cím: Budapest Hajógyári sziget
Web: www.bedbeach.hu
Jellemző a techno, trance, és talán a nyugisabb, ám szintén elektronikus lounge zene
Cafe Del Rio
Cím: Budapest, Petőfi híd, Budai hídfő
Web: www.rio.hu
Inkább ez is elektronikus útvonalon halad, de napjaink slágerei is hallhatóak.
Club Sensation
Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 87.
Web: www.clubsensation.hu
Inkább lounge zene kicsit megfűszerezve.
Kashmir Underground
Cím: IX. ker. Budapest Üllői út 51.
Web: www.clubk2.hu
Progresszív zene, drum and base, vagyis igen erős zene hangzások egyvelege.
Living Room
Cím: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 17.
Web: www.livingroom.hu
Itt már inkább a hip-hop, rnb, a funky, beat boxos fűszerezés, reggae, és retro diszkó hangulat vár.
Privé the Club
Cím: Budapest II.ker. Tölgyfa út 1-3.
Web: www.prive.hu
Techno és elektronikus társai, ám a helyet általában rendezvényekre bérelik ki, így ínyencségekkel is találkozhatunk falai között.
Tabu
Cím: Budapest II.ker Mamut II. 4.emelet
Web: www.tabulounge.hu
Különféle party rendezvényekre szólítanak fel minket, így itt is legyünk résen, mert meglepetések fogadhatnak minket, ha felkészületlenül érkezünk.
Moulin Rouge
Cím: 1065 Budapest, Nagymező u.17.
Web: www.moulinrouge.hu
Rendkívül exkluzív hely, mindenképpen „A top kategóriás" hely, elektronikus zene, lounge és változatai.
Budapesti hotelek - a teljesség igénye nélkül.
Ramada Plaza Budapest - a régi Corinthia Hotel Aquincum
Cím: Budapest, Árpád fejedelem útja 94.
City Hotel Matyas
Cím: Budapest, Március 15. tér 8.
Sofitel Budapest
Cím: 1051 Budapest, Roosevelt tér 1.
Hotel Gellért
Cím: Budapest, Szent Gellért tér 1.
Corinthia Grand Hotel Royal
Cím: Budapest, Erzsébet krt. 43-49.