Utazási iroda és úticél: Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Afrikai Köztársaság területi adottságai és éghajlata
Afrika legfejlettebb állama a Dél-Afrikai Köztársaság. Érdekessége, hogy az ország szívében található Lesoto királysága, illetve az észak-keleti határhoz közel Szváziföld található, mely szintén királyság. Nyugaton, és dél-nyugaton az Atlanti-óceán határolja, míg a kevéske keleti részét az Indiai-óceán. A domborzata igen érdekes az országnak, ugyanis egy vékony csík húzódik végig a vízpart mentén, majd egyfolytában emelkedve belső fennsík található mely 1000 méter magas van a tengerszint felett. Két nagyobb folyó található a Dél-Afrikai Köztársaság területén mégpedig az Orange, és a Limpopo. Az ország éghajlata szubtrópusi, vagyis mérsékelten meleg. Több részből tevődik ez össze, ugyanis az Atlanti óceán felé eső területek hidegebbek, míg a keleti országrész felé haladva a part menti területek sokkal melegebbek. Ezzel megegyezően a melegebb területeken több a csapadék. Fokföld éghajlata viszont erősen mediterrán.
Dél-Afrikai Köztársaság nemzeti parkjai
Minden előtt fontos megemlíteni a nemzeti parkok jelentőségét, és azt, hogy itt ebben az országban ezt így is gondolják, és szerencsére van is rá elég helyük. A Dél-Afrikai Köztársaság területén tíz nemzeti park található, melyből a legnagyobb a Kruger Nemzeti Park mely bizony kereken húszezer négyzetkilométer, vagyis Magyarország egyötöde durván. Itt minden olyan állattal találkozhatunk, melyek az Afrikáról szóló filmekben, és dokumentumfilmekben láthatunk, oroszlánok, zsiráfok, hiénák, struccok, leopárdok, gepárdok, és még hosszan lehetne sorolni.
Dél-Afrikai Köztársaság lakosságának felépítése
Ami nyelvjárásukat illeti több száz nyelv és nyelvjárás ismert, ezek közül az angol, az afrikaans, és mindemellett 9 bantu nyelvet fogadnak el hivatalosan. Az ország lakossága 45 millió közeli, és az ország területe 1,2 millió négyzetkilométer.
Dél-Afrikai Köztársaság látnivalói
A Dél-Afrikai Köztársaság három fővárossal rendelkezik. A törvényhozás székhelye Fokváros, mely a negyedik legnagyobb város. Érdemes itt a történelmi utcákba keverednünk és megnéznünk minden század eleji, vagy még régebbi épületet. Emellett a város egyetemét, University of Cape Town, mely fantasztikus festői táj elé épült, és maga az épület is tökéletesen harmonizál a növények borította kertrészekkel. A kikötőt, a Jóreménység fokát, és annak kastélyát, illetve a Tábla-hegyhez érdemes még elzarándokolnunk.
Pretoria a közigazgatás székhelye. Itt az első számú célpont a turisták számára az Union Buildings, melyből az országot irányítják. Pretoria kormányzati épületének barna színe összhangban van az őt körülvevő természettel, és a koloniál stílussal mellyel megalkották. Emellett még a Nemzeti Botanikus Kertet érdemes megnéznünk. Emellett a hatalmas Voortrekker Emlékműt nézzük meg a maga rusztikus mivoltában, mely az ideérkező telepeseknek lett emlékül állítva, kik a XIX. században hagyták el Fokvárost, hogy benépesítsék ezen térséget is.
A harmadik főváros Bloemfontein, mely az ország bírói székhelye, jelentése virágforrás. Érdemes itt megnéznünk a Raadsaalt, és persze az Oliewenhuis Múzeumot.
Ami a gasztronómiát illeti, igen szerény egyéni konyhára tettek szert. Mivel az őshonos népekre az Afrikában jellemző sivár felhozatal a megszokott, ezt a betelepülők, főleg angolok nem színesítették. Leginkább a különféle nemzeti ételek dominálnak.