Utazási iroda és úticél: Franciaország

Franciaország területi elhelyezkedése

Franciaország Európa gyöngyszeme, a Nyugati-területen fekszik. Az ország domborzata igen ideális és nagy kiterjedésű. Nyugaton és Északon hosszú síkságok terülnek el, míg a Délen a Pireneusok vonulata védte mindig is az országot, a kisebb kiterjedésű Francia Riviéra után pedig az Alpok hegylánca ad keretet az országnak. Európa legmagasabb pontja a Mont Blanc is itt található, mely 4808 méter magas, és a franciaországi síelés egyik paradicsoma.

Franciaország éghajlata

Mivel az országát többnyire Óceán és tenger övezi, ezért ez az éghajlatra is befolyással van, ezért köszönt be ide mindig enyhe tél, és meleg nyár, itt leginkább a mediterrán éghajlat a jellemző, míg a belsőbb területeken a kontinentális jellegzetességei érezhetőek.

Franciaország látványosságai

Franciaország látványosságainak igen nagy százaléka Párizsba tömörült, illetve köré. Itt az egész világot meghatározó építmények vannak, melyek költők, írók ezreire voltak hatással. Regények, és a filmek alapjául szolgált Párizs elvarázsoló környezete.


Mielőtt megismernénk a francia konyhát járjunk kicsit körbe Párizsban. Kezdjünk mindjárt a legismertebbel, magával az Eiffel-toronnyal. Gustave Eiffel 1887-ben megkapta nehézségek árán a torony megépítésére az engedélyt. Viszontagságok százain kellett keresztülmennie az egyértelműen Párizs, és Franciaország jellegzetességének. Manapság a világ leglátogatottabb látványossága, melyért fizetnünk kell bizony, a tetejébe való feljutásért 12 eurót. A torony 324 méteres magasságban emelkedik a szikrázó város fölé. Innen kiszemelhetjük következő célpontunkat magát a Louvre-t. Igen, ez a múzeum megint csak a legeké, hiszen a legnagyobb műgyűjtemény tárlatával rendelkezik, mely nagyjából 350 ezerre becsülhető meg. Világhírű művek fekszenek itt, mint a Milói Vénusz, a Mona Lisa, és kiemelt az egyiptomi gyűjteményének sokszínűsége, és részletessége.

Menjünk is tovább a Saint-Chapelle-hez, vagyis a Szent Kápolnához, mely egy XIII. századi gótikus imahely, mely lenyűgöző belső és külső pompával rendelkezik. A Sacré-Coeur a Montmarte egyik legmagasabb pontján fekszik. Eme csodás hófehér bazilikát a francia-porosz háborúban elesett katonák emlékére építették, melynek folyamata 46 évig tartott, és 1919-ben fejezték be. A Champs-Élysées hasonló a mi Andrássy utunkhoz. Igaz az út kicsit szélesebb, és majd két kilométer hosszúságú, emellett pedig a világ legismertebb és legnívósabb szállodái, éttermei, és üzletei képviseltetik magukat ezen az úton, mely talán nem csak Európa legdrágább bérleti díjaival is rendelkezik. Éjjel-nappal nyüzsgés van a Champs-Élysées-n, és a legnagyobb ünnepekkor is általában a felvonulások is itt vannak megtartva. Notre Dame története is igen érdekes. Még 1163-ban kezdték meg az építkezését, s majd 170 évig tartott mire befejezték. A francia forradalom során nem kíméltek sem embert, sem épületet, ezért a XIX. század közepén, eredeti tervek szerint, de újjákellett építeni a Miasszonyunk templomot. Látogassunk el feltétlenül a Tüllériák kertjébe, nézzük meg a Diadalívet, látogassunk el a futurisztikus La Défense negyedbe, csodáljuk meg a Moulin Rough épületét, a Szajna csodás hídjait, a Nemzeti Operaházat, és ha tehetünk egy előadást is. Menjünk el a Pompidou központba, az Invalidusok monumentális épületegyütteséhez, a Panthéonhoz, és hírességek után kutatva a Pere Lachaise-be, és ki ne hagyjuk Versaille-s csodálatos kastélyát, és a hozzátartozó parkot, és kisebb vadászházait.

 

Francia konyha


Megéhezvén, a francia konyhával mindenki meg lesz elégedve. A világ konyháit meghatározó francia ételek sokaságát fel sem lehet sorolni. A zamatos francia borok, az ízletes sajtok, különleges szószok és mártások, a tenger gyümölcsei, és rengetek féle fűszer, mely francia nevet visel. Ismeretesek a francia pástétomok, a libamáj, de olyan különlegességek mint a csigák, a békacomb. Az éttermekben nagy gonddal figyelnek a tálalásra, és fogások, mely olykor elérheti a hét-nyolcat is, sokkal kisebb adagokban szolgálják fel, mint hazánkban megszokottan. Készüljünk fel, hogyha egy nevezetesebb étterembe, mint mondjuk a Le Jules Verne, Le Pamphlet, esetleg a Pierre Gagnaire, napokkal, és a Gagnaire esetében hónapokkal előtte kell asztalt foglalnunk, és esetenként a híresebb kávézóknál is sorban állásra kell számítanunk.
 

 

 

Egyéb információk Franciaországról

 

A világ öt legnagyobb kereskedelmi forgalommal rendelkező országának egyike, ugyanakkor gyökerei a vidéki életre nyúlnak vissza. Az európai kontinens legnyugatibb részén a földtörténet igen különböző tájegységeket eredményezett a talaj természetének, az elemek tevékenységének, a növényzet természetes eloszlásának megfelelően.

Mindez feledhetetlen és szüntelenül megújuló élményt nyújt a Franciaországba utazó turistáknak. Ile-de-France-t nagy erdős fennsíkok és zöldellő völgyekben kígyózó folyócskák ékesítik. Franciaország legszebb erdeinek a Fontaineblan, Rambouillet, Chantilly, Halette számít.

A Loire völgy a legjellegzetesebben francia terület. Párizs Franciaország fővárosa, a XIX. századtól óriási fejlődésen ment keresztül mind esztétikai, építészeti mind kereskedelmi és kultúrális szempontból. A breton tengerpart az Armor, a part végtelen változatosságát kínálja, melyet a mozgó tenger övez: sziklák, szűk öblök képe tárul elénk.

A La Manche partvidékén a breton sajátosság jelenik meg Guildo, Penthievre Trégor és Léon országának régi területein, ahol történelmi városok, elegáns fürdőhelyek követik egymást. Franciaország híres finom borairól is, az Ile-de-France tájain találjuk a híres champagne-i borvidéket. Mivel Franciaország különleges tájakkal rendelkezik, nem maradhatnak ki a vulkánok se, melyeket az Auvergne területén találhatjuk.

Korzikát semmiképpen sem hagyhatja ki az idelágotaó turista. Az 1000 km sziklás, bevagdalt, napfényben úszó tengerpartot terméketlen és vad szorosok jellemzik. A sziget méltón érdemli meg a régi görögök által adatt nevet 25 évszázaddal ezelött: Kallisté (jelentése a legszebb).

Továbbá a tenger kedvelői ne hagyják ki a Porto-Vecchio, Porto és a szigetek övezetét.

(A főbb nevezetességeket a Franciaország városai között részleteztük.)

Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép