Utazási iroda és úticél: Gambia
Gambia földrajzi elhelyezkedése.
Gambia Nyugat-Afrika parányi kis országa, mely Szenegál közé ékelődött be, és az ország közepén folyik keresztül a már ismerős folyó, Gambia, mely az Atlanti-óceánba torkollik. Nem sokkal nagyobb Gambia mint tízezer négyzetkilométer, és a becslésekre hagyatkozva a lakosság nem éri el még a kétmillió főt sem, mely mint tudjuk Afrikában elég csekély.Az egész ország területe síkság, köszönhetően a Gambiának, mely széles torkolattal bír, az Atlanti-óceán felöli végén.
Gambia éghajlata
Éghajlatát tekintve trópusi, itt a száraz és persze az esős évszak váltakozik, mely közül a száraz hosszabb, egészen novembertől májusig tart, és csak pár hónap jelenti az esős hónapokat. Ezzel egybeköthető, hogy az esős évszakban sokkal párásabb az idő Gambiában, mint a száraz időszakban.
Gambia lakossága
Az etnikai összetétele Gambiának igen sokszínű, élnek itt számos törzs, népcsoport tagjai, mint a mandinkák, fulbék, wolofok, diolák, és a sort még lehetne folytatni hosszan. A hivatalos nyelv éppen ezért érthetően az angol mely egyébként köszönhető annak is, hogy 1965-ben tudtak csak elszakadni hivatalosan Angliától. Érdekesség, hogy Gambiában még a hivatalosan beszélt nyelvek száma eredetileg 9 féle, és ezeknek még számos nyelvjárását ismerik, melynek száma közel húszra rúg.
Gambia progamlehetőségek, látnivalók
Mivel Gambia lakossága a közel 2 millió főt sem éri el, bár nehéz adatokat gyűjteni a néhol nomád, törzsi életkörülmények között, ezért az ország fővárosa Banjul is igen kis létszámú, mely összesen 40 ezer fő, és ha belevesszük a környező településeket akkor éri el a kisebb európai város nagyságát, mely úgy már négyszázezer fő. 1816-ban az angolok létesítettek itt kereskedelmi támaszpontot, majd ahogyan az lenni szokott elkezdett a város gyarapodni a helybéliektől. Banjul kikötőváros a Gambia hatalmas torkolatában fekszik, közel az Atlanti-óceán partjaihoz. Banjulban nem sok érdekességet fogunk találni bár néhány építészeti remekművel találkozhatunk, ilyen az Arch 22 múzeum, és annak szép, játékos kapuja. Mind két építmény hófehér, mely egyébként a legelterjedtebb szín a városban. Ellenben a helyi élet, és a filmekből megszokott afrikai nyüzsgést és a piacok hangulatát átélhetjük. Erre a legmegfelelőbb hely az Albert piac, mely a legismertebb is egyben. Itt találunk helyi, autentikus ruhákba öltözött asszonyokat, kik szinte egyetlen megélhetésük termését árulják, a gyümölcsöket. Az ország nem rendelkezik semmilyen nyersanyaggal, így az egyedüli megélhetés a mezőgazdaságban rejlik, ezért egzotikus gyümölcsöket, gyapotot, és mogyorót exportálnak a nagyvilágba.
Gambia területén öt darab nemzeti parkot találhatunk, melyek közül egy nem látogatható. Felejthetetlen élményt nyújthat mindazok számára kik szeretik a vizet, és kíváncsiak az esőerdők egzotikus állataira. Láthatunk utunk során krokodilokat, aligátorokat, csimpánzokat, és nagyobb testű majomtársaikat, és mindemellett különféle madárritkaságokat.
Gambia konyhája
Igen szerény, és szegényes a gambiaiak ételei, így senkise számítson kulinárlis élvezetekre. Alapjaiban rizst, burgonyát, és sok zöldséget esznek, hús ritkán kerül az asztalra, akkor is marha, vagy esetleg kecske, bárány. Elterjedt még a manióka és az okra is.