Görögország látványosságai

Most pedig utazzunk el néhány fontosabb, és kihagyhatatlan helyre, településre, szigetre. Kezdjük is Meteorával. Thesszáliában található az a kolostor együttes, mely óriási sziklákra épült, egészen a peremekig kihatolva épületeikkel. Majd fél ezer évig összecsukható létrákon, később pedig kötélfelvonókon lehetett csak megközelíteni ezen építményeket, így védekezve a lázadó nép elől, és elvonulva a világ gondja, nyűge, bajai elől. Ugyanis a keleti katolikus egyház központja Bizánc volt, így a környező területek is ezen vallás befolyása alá kerültek, az egyházszakadást követően. Ezért is a görög-ortodox nyelv a meghatározó, majd teljes egészében. A modern koremberének már nem kell ilyen körülményesen megközelíteni őket, ugyanis elegendő csupán ha a kialakított lépcsőkön közelítik meg az építményeket.


A Peloponészsoszi-félszigeten megcsodálhatjuk három ókori város romjait, Mükénéét, Korinthoszét, és Epidauruszét is. A Taigetosz-hegy is itt található, melyről az ókorban az a monda járta, hogy a Spártai katonanép, az életre képtelennek ítélt csecsemőket dobták le könyörtelenül. És hogyha már erre járunk ne felejtsük el meglátogatni Olimpia romjait sem. Ismeretes egy nálunk kevésbé tudott kis hullámvasút, mely a Vouradkos Szurdokon keresztül kanyarog, tekereg, melyen keresztül mesebeli látvány tárul elénk.


Görögország legeslegnagyobb szigete Kréta, mely a Minotaurusz legendájának is helyszínül szolgál. Ariadné és Didó nyomába ugyan nem eredhetünk, de más érdekességek szolgálhatnak pihenésül számunkra. A Mínoszi kultúra és civilizáció volt az első fejlett település lényegében, Görögországban, és természetesen Krétán, melyet ismerünk, és melynek romjai megtekinthetőek. A Knósszoszi palota meg is mutatja, hogy milyen Pazar környezetben éltek az ókori görögök itt, és a természet nyújtotta üdítő szépség elkápráztatja minden bizonnyal, a szürke, sötét városokból eljövő embereket. Rendkívül kellemes időjárás tapasztalható Krétán, főként a déli partokon, ugyanis, itt áprilistól kezdve, egészen novemberig áztathatjuk testünket a gyönyörű tengerkék és zöld színben pompázó sós tengervízben.


A Jón-szigetek közül rengeteget lehetne megemlíteni, a legismertebb Korfu, Kefallonia, Kythira és Ithaki. Nagyon sok utazó szerint Korfu az egyik legeslegszebb görög sziget. Ezt minden bizonnyal a mámorító ciprusillattal, a gyönyörű virágzuhatagokkal, és olívafa ültetvényeivel érte el.
Szantorini szigete magasan a tenger vize felé emelkedik melynek köszönhetően így ezért látogatott hely a turisták szerint. Nyáron igazán nyüzsgő hellyé változik.


Naxosz és Rodosz szigete is ismert, mely már igen közel van a szomszédos Törökországhoz. Naxosz mitológiai szerepe szerint, maga Zeusz is itt nevelkedett a Zász hegyen, mégpedig egy barlangban. Mindemellett Ariadné legendája is ideköthető, ugyanis miután segített Thészeusznak kiszabadulni a labirintusból, ő ide hozta kedvesét. Ezen kívül Ariadné beleszeretett Dionüszoszba a vigaszság istenségébe.

Erős Velencei vonatkozása is van a szigetnek, ugyanis a velencei Marco Sanudónak, s hercegségének itt volt a központja. Ezért is érthető, hogy miért találunk itt oly sok régi, velencei stílusban megépített épületet, melyek közül sok máig egészében fent maradt. Meglátogathatjuk a szigeten a régi ferences rendi iskolát, mely ma már a régészeti múzeumnak ad otthont, főként szobroknak. Helyi sajátságos itallal is rendelkezik a sziget, ugyanis a kitron, egy helyi citromhoz hasonló, csak méretében sokkal nagyobb citrusféléből készítenek. Rodosz egy meglehetősen nagy merítése az egyes koroknak és nemzeteknek. Az ókorban föníciaiak uralkodtak felette. Majd később a görögök átvették a sziget felett az irányítást. Nagy Sándor még uralma alá hajtotta eme szépséges szigetet, végül függetlenítette magát mindenféle hatalomtól.

agy tengeri hatalommá nőtte ki magát, melynek törvényeit elismerték Európában a tengereken. Szobrásziskola is működött itt az ókorban, és sikerességének egyik tanúbizonysága, a Rodoszi kolosszus, melynek elképesztő magasságot ítéltek meg az ókoriak. Ám sajnos eme monumentális építmény, mely Rodosz főkikötőjének bejárata felett ágaskodott, egy Kr.e. 222-ben történt földrengés végett vetett. Nagyon sokáig a törökök is uralmuk alatt tartották a középkortól fogva, majd Olaszország foglalta el a majd a második világháborúban a felszabadító szövetséges csapatok, a szigetet függetlenítették, és a háború után Görögországnak ítélték a szigetet. Leginkább a turizmusból élnek ezen a vidéken is, mely egész évben várja az ideérkezőket.

Az ideutazók számára a közlekedés nem lehet probléma, ugyanis a szigetre való jutás, charter járatokkal rendkívül jól megszervezett, melyek Athén, vagy Szaloniki érintésével érkeznek a Rodosz szigetére, Diagoraszra Nemzetközi Repülőtérre. A szigeten pedig kiváló a tömegközlekedés, értendő itt a buszos közlekedés, mely rendkívül jól kiépített és megszervezett. Rodosz városának látványosságait pedig mindenképpen nézzük meg két tengerparti ejtőzés közepette.


Az óvárost Hippodamosz tervei alapján építették fel. Eme város Kr.e. a negyedik, és harmadik században fénykorát élte, és lakosságának száma ugrásszerűen megnőtt, majd elérte a százezret. Ennek alapot nyújtott a tengeri kereskedelem, és a hajóépítési munkálatok. A kultúra pedig virágzott, ekkor került megépítésre a Rodoszi kolosszus is. Majd a tizenharmadik században, a bizánci birodalom romjaiból megépítették a johannita rendbe tartozó lovagok a majd tizenkét méter magas városfalat.

Emellett a várost két részre osztották egy belső fallal, melynek egyik oldalán a lovagrend tagjai éltek, a másikban pedig a köznép, a polgárok, a közrendűek éltek. A belső részben építették fel a kórházat, régies nevén az ispotályt, és a ma is megcsodálható Nagymesteri Palotát. A nagy török hódítás során, mikor a törökkel elvesztettük a mohácsi csatát, a görögök elvesztették, hathónapos ostrom után Rodosz városát, illetve szigetét is.

A csodálatos várfal szemet gyönyörködtető, a középkori mediterrán jelleggel rendelkező városkapu is szintén az. Megcsodálhatjuk a Szulejmán mecsetet is, és a szélmalmokat az Emborio-kikötőben is. Megtekinthető még a török könyvtár is, illetve a Musztafa pasa fürdője is.

Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Wellness Travel Utazási iroda | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép