Horvátország látványosságai
Manapság már rendkívül könnyedén eljuthatunk Horvátországba, hiszen megépült a hazánkat, és a horvát tengerpartot összekötő autópálya, melynek minősége kicsivel eltér a magyarétól, pozitív értelemben. Viszont választhatjuk már az igen jutányos repülői utat is, mely nagyjából ötven percet vesz igénybe.
Most Horvátországot osszuk fel nyolc képzeletbeli területre, ebből pedig pár lesz kiemelve. Kezdjük mindjárt Isztriával.
Isztria
Isztria, az Adria egyik legszebb tagolt, kavicsos, néhol pedig sziklás tengerpartja, mely Budapesttől nagyjából ötszázhatvan kiló méterre van. Leginkább a romantikus, és egyben középkori kis városkák jellemzik Isztriát, mely egész évben a napsütésben fénylik, ugyanis itt még télen sem esik hó. Isztriát viszont nem csak a szemünk, hanem még az ízlelőbimbóink is megtapasztalhatják, ugyanis a legfinomabb tenger gyümölcseivel tömhetjük meg bendőnket. Ilyen például a Limski Fjord védett területén tenyésztett íncsiklandozó osztriga, de megkóstolhatjuk az ottani népek egyik specialitását is, az isztriai szupát. Ez osztrigából,borsóból, és pirított kenyérből készült tészta, melyet még Oliva olajjal is meglocsolnak, illetve vörösborral is. Eme megye fővárosa, nem más mint Pazin. Az egész megyére jellemző, hogy legfőbb bevételük a turizmusból származik. A kikötővárosoknak köszönhetően pedig óriási hajóforgalmat bonyolít le, már messzi történelmi múltjából adódóan is.
Kvarner
Térjünk át Kvarnerre. A történelem illata még mindig a levegőben van. Nem is kell annyira messze mennünk, a XX. század elején a Bécsi vasúttársaság által kiépített vasútvonal már bizonyíték lehet az ideérkező tömegre. Emellett pedig az ókori Római Birodalom is számos igen monumentális nyomai is felfedezhetőek. Nem is egy amfiteátrum található ebben a térségben. Mindezek mellett a monarchia nyomai is fellelhetőek a házak falain. Az egyik leginkább ismert, és turisták által látogatott térség a Gorski Kotar által nyújtott kis érintetlen terület, mely egy a régi világ maradványa, s mutatóul szolgál csupán, és oázisként a mai ember számára. Cres szintén a természetjárók egyik közeli paradicsoma lehet, mindezek mellett egyre s másra botlunk a megyében közlekedve, festői tájakba, és városkákba, de inkább falvakba.
Dalmácia és a Zadari régióról nem is lehet nagyon mi mást elmondani, mint az óriási terület, melyet szinte egészében nemzetvédelmi területek lehetne ítélni.
Split
A Split megye terület, hegyek övezte kis vékony sáv, mely az Adria partjain terül el, és számos nagyobb kiterjedésű szigettel rendelkezik. Tengerpartja Horvátországnak itt is kavicsos, illetve van ahol sziklás, viszont eme, egyesek számára kellemetlenséget minden bizonnyal oldja az a tény, hogy szintén nagy szép történelmi múlttal rendelkezik. Ennek egyik kézzel fogható bizonyítéka, Diokleciánusz ókori római császár, palotáját ide építette, s ahogyan ő is meglehetősen kellemesnek ítélte eme környezetet, mi is bátran tehetünk próbát, a térség fővárosa Split, mely egy nem kevesebb mint háromszázezer lakosú város. Történelmi város révén, a Világörökség részévé vált, és rengetek múzeum és galéria várja az idelátogatókat. Ide is utazhatunk közvetlen repülőjárattal, hogyha az autós, esetleg a buszos közlekedés fárasztónak találjuk.
Dubrovniki térség
Végül pedig essék szó a Dubrovniki térségről. Horvátország hajszál vékony kis területe, és az ide tartozó szigetcsoport is szinte tűhegyesen simul a parthoz. Dubrovnik a terület fővárosa, és Splithez hasonlóan, az óvárosi térségben számos házat az UNESCO vállaira vett. A város főként nyáron élvezhető, mikor is a vékony, szűk kis utcácskák megtelnek élettel, és elkezdődik az augusztus elején, pontosan 10-én kezdődő fesztivál, a Nyári Játékok, és ilyenkor a város összes tere, palotája, és temploma megtelik élettel. Mindenhol előadásokat, rendezvényeket találhatunk, és látogathatunk, és a kisebb-nagyobb vásárok váltják egymást. A Dubovacka nevű folyó mentén lehet megközelíteni legegyszerűbben Dubrovnikot, és ezzel egyetemben Pazar látvány tárulhat elénk, a dimbes-dombos, hegyes útvonal miatt. Ebben a térségben számos XV. illetve kicsivel későbbi XVII. századi palotába, nyári rezidenciába botolhatunk. A régi idők nemes emberi építették ezeket, melyek főként európai jegyeket képviselnek, annak ellenére, hogy a terület éles határa, Európának és a Keletnek.
Érdemes mindenképpen ellátogatni, a szívet melengető Lokrum szigetre is, mely a szerelmeseknek nyújthat még élvezetesebb környezetet a megszokottnál. Rengeteg sok kis falun mehetünk keresztül, melyekben mintha megállt volna az idő, hangzik ez klisésen, bár ettől eltekintve mélyen igaz. Dubrovnik csodás tengerparti város, ahol mindenképpen szembetűnik az embernek, főleg ha hajóval érkezik a városba, hogy a tenger felől bizony magas védvonal veszi körbe, melynek központja a Bokar erőd, mely védelmi célzattal épült, ám tömlöcként is jól szolgált.
A Lovrijanec erőd pedig eme vádvonal központja volt a régi időkben, melynek nyomai ma már kulturális rendezvényeknek adnak otthont. Ismeretes, mint Dubrovnik legszebb palotája a Sponza palota. A stílus meghatározása legpontosabban talán a gótikus-reneszánsz lenne. Nagyjából négyszázötven éves, ha nem több, és még egy várost megrengető, híres tizenhetedik századi földrengést is sértetlenül átvészelt. Közép-Újkori funkciója banknak, hivataloknak, és a pénzverdének biztonságot, és menedéket nyújtó épület volt, mely ma már közkedvelt turistalátványosság. Érdemes még megemlíteni a Bell Toronyt, melyet pontosan 1444-ben építettek, ám több mint félévezredes múltjából csupán a harang maradt bizonyítékul. Rengeteg kis rejtett paradicsom, oázis nyugszik még Horvátország szívében, és egyben mindenki számára felfedett látványosságok, és kincsek várják az idelátogatókat, de mindenképpen érdemes, hogyha kicsit elszakadunk a tömegtől, és magunk vágunk neki, akár csak a városnak.