Jordánia - Utazási iroda.net

 

Jordánia földrajzi adottsága, éghajlata, lakossága

Jordánia egy közel-keleti ország, melyet Irak, Ciszjordánia,Izrael, és Szíria határol, illetve Szaúd-Arábia. Az ország éghajlata jóformán mediterrán, e miatt egész évben forróság uralkodik, és kevés csapadék jellemzi az országot. A hivatalos nyelv arab, és a népesség száma 5.1 millió főre tehető. A vallás tekintetében 92%-uk muzulmán, a többin pedig számos felekezet osztozik.

Jordánai látványosságai

A főváros Amman, mely lakosságának száma 2.5 millió fő körül mozog. Érdemes megnézni a gazdasági központot, mely jellegzetes arab hangulattal rendelkezik, mégis megőrizte annak helyi hangulatát. Innen nem messze található a Citadella, avagy a Jabal al-Qal a. a hegyen található templomot időszámításunk előtt a bizánciak építhették.

Marcus Aurelius idején pedig a római birodalom is itt hagyta nyomait, melynek legnagyobb és legjellegzetesebb példánya a színház, annak jellegzetes félkör alakú nézőterével. Fontos megjegyezni, hogy kiváló állapotban van. nézzük meg még az 1989-ben átadott King Abdullah I mecsetet is, mely közel háromezer hívő befogadására képes. Emellett pedig sétáljunk egyszerűen az utcákon. Megtalálhatjuk a város modern negyedét is, de ugyanakkor a történelmi részben igazán hangulatos utcákon, és szépen rendbe hozott házak között sétálhatunk. Meglátogathatjuk még az Abu Darweesh mecsetet, és egy kopt templomot is.


Jerash városa egy igazi történelmi oázis. A várost körülbelül 30 ezren lakják, de a történelmi városrész, legalább akkora, mint a lakott terület. Itt megcsodálhatjuk Hadrianus császár fantasztikus diadalívét, és mindenképp nézzük meg Artemisz templomát, melyet nagyjából időszámításunk előtt a II. század végén építhették. Szinte épségben fennmaradt egy tetrapylon, mely többnyire az ókori rómaiak szoktak építeni útkereszteződésekkor. Ez négy hatalmas szintén négy oszlopból álló, fedett építmény, mely keretet ad a négy irányba induló utaknak. A fórum románum kör alakú, oszlopos területe majdnem minden oszlopával fennmaradt az utókor számára.


Aljun egy középkori város romjait képviseli, ahol egy jó épségben fennmaradt iszlám várat fogunk találni. A várat a XII. században építették meg, és számos szobája, alagutjai, folyosói, és tornya is látogatható, melyet igényesen kivilágítottak és a turisták nyüzsgő rajának átengedtek.


Umm oázis Jordánia legészakabb pontja, melyet régen Antiochiának hívtak, vagy Semiramisnak. Ezen a helyen a bizánciak és a rómaiak is laktak, ezért megfigyelhetünk mind a két kultúrára jellemző épületeket.


Petra romvárosa pedig az elsőszámú látnivaló Jordániában. Egy arab törzs fővárosa volt eredetileg, mely az idők folyamán karavánközponttá vált. Sajnos a VII. században hanyatlásnak indult, majd feledésbe merült, és egészen 1812-ig tudott titokban maradni a sivatag sziklái között, mikor újra felfedezték a helyet. A világörökség részét képező Petra, egy sziklából kifaragott város, illetve belefúrt város. Található még itt templom, és temetkező hely is. Található itt királyi sírok is, színház, és több ház, és óriási kapumaradvány.


Jordániai ételek

A globalizációnak köszönhetően talán nincs is olyan étel melyet nem ettünk már volna. A Shawerma, a gyroshoz hasonló étel, csupán eredetiségét nem tudja visszaadni a hazainak. A kufta pedig kis fasírtgolyók, melyeket élénken fűszereznek, és grillen sütnek többnyire. A kebab, és a falafel mindenki számára ismert, ahogyan a halwa, mely roppant édes, szezámmagos, gyümölcsös, finom tésztájú kalács, illetve a baklava, mely szinte úszik a cukorszirupban, és a rétestészta szerű lapokat diós masszával töltik meg, esetleg citromos sziruppal öntik le.

Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Wellness Travel Utazási iroda | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép