Kairó

Kairó Afrika legnagyobb városa és egyben fővárosa is, az arab világ politikai és kulturális központja. Lakóinak száma 17 millió, napközben ez 2 millióval emelkedik. A városban folyamatos építkezések jellemzik. A város legmodernebb része a Nílus közepénél fekszik. Keletre a Moqattam-dombok felé haladva mecsetekkel és zsúfolt bazársorokkal találkozunk, délen pedig a legkorábbi arab települések terülnek el, ahol a Fustat romjai vannak. Nyugaton a Gíza negyed mögött a sivatag előterében a piramisok állnak évezredek óta.

Kairó látványosságai:

 

  1. Ibn Túlún mecset: Kairó egyik legszebb mecsete.
  2. Gayer Anderson ház: Egy brit úrnagy újíttatta fel ezt a két 17. századi házat, melybe később beköltözött. A ház telis tele van angol, francia és keleti bútorokból illetve egyéb apró régiségekből.
  3. Haszán szultán mecset: Az egyiptomi építészet legkiválóbb építményének tartják számon ezt a meluk mecsetet.
  4. Er-Rifái mecset: Mameluk stílusban épült királyi temetkezőhely.
  5. Citadella: 700 éven keresztül az összes egyiptomi uralkodó itt élt, tetején található Kairó jellegzetes tájékozódási pontja a Mohamed Ali Mecset.
  6. Báb-Zuvelja: Középkori kapu és régebben a nyilvános kivégzések helyszíne is volt.
  7. El-Ghúri medresze, mauzóleum és vakála: Régebben a kereskedők szálláshelye volt, mára a beduin kézművesek itt árulják tárgyaikat.
  8. Khán el-Khalíli: Bazársor.
  9. Qualaun medresze és mauzóleum: Három mamulek szultán épületcsoportja.
  10. Bayt el-Suhaymi: A régi iszlám művészet példája, egy régi kereskedő otthona volt.
  11. El-Hakim mecset: Egy 11.századi Fatimida kalifa, el-Hakim istennek kiáltotta ki magát, mások nemtetszésére lefejezésekkel és kivégzésekkel válaszolt. Ezen mecset évszázadokon keresztül félelmet keltett a lakosság körében. Mára az épület felújítása zajlik.
  12. Római erőd: Egy római erőd maradványa, melyet Augustus építetett.
  13. Kopt Múzeum: Több mint 16 ezer kiállítási tárgyával a kereszténység történelmét mutatja be.
  14. El-Muallaqa-templom: Szűz templomaként is szokták nevezni. Ismertebb neve viszont a Felfüggesztett templom, mivel a római vízi kapu két bástyájára keresztbe fektetett gerendákra épült.
  15. Abu Szerge-templom: Az ország legrégibb temploma, más nevén Szent Szergiusz templom. A legenda szerint a Szent Család Heródes elöl menekülve lelt menedéket ebben a kriptában, ami egykor még barlang volt.
  16. Szitt-Barbarah templom: Szent Barbara földi maradványait őrző templom. Szent Barbara története: A hagyomány szerint Sz. Barbaras pogány apa gyermekeként jött a világra a 3. században, amikor apja rájött hogy lánya keresztény feladta a római hatóságoknak, azok megkínózták és lefejezték.
  17. Ben Ezra zsinagóga: Egyiptom legrégebbi zsinagógája. Állítólag Jeremiás itt hirdette Isten igéjét.
  18. Kairói torony: Gezira szigetén lótuszként magasodik a 187 méter magas torony, melynek teraszán étterem és kávézó található csodálatos kilátással.
  19. El-Nászir Mohamed mecset: El-Nászir Mohamed mameluk szultán építette. Márványból készült épület.
  20. Mohamed Ali mecset: Az oszmán birodalom isztambuli mecseteinek mintájára készült. Kairói - török különlegesség.
  21. Manjal palota: Keleties, rokokó stílusú palota, mely a Roda szigeten található.
  22. Nílométer:A 9. században készítették a Nílus vízszintjének mérése céljából.
  23. Qájtbáj-mauzóleum: Közismertebb nevén a Halottak Városa, számos mameluk szultán nyughelye. Jelenleg a szegények otthona.
Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép