Barcelona - Las Ramblas
Egészen a 18- század kezdetéig Ramblas egy kis út volt a patak mentén, már ez híres sétálóutca lett, mely ma a turisták paradicsoma.
Ramblas öt külön álló szakaszból áll: Ramblas Canaletes, Estudis, Sant Josep Caputxins és a Santa Mónica. Színes, vidám forgatag télen, nyáron. Utcai zenészek, mutatványosok, árusok, újságosbódék, éttermek, kávézók várják az érdeklődőket. Ramblas végén a kikötő végében Kolumbusz szobrát láthatjuk. A sétálóutca végéhez érve közeledve, a nyugati oldalon az Arc del Teatre mögötti városrész olyan, mintha egy teljesen más világ lenne. Nyoma sincs a sok banknak, étteremnek, kultúrált szórakozóhelyeknek, szállodáknak-ez a város a szegénynegyed. Bordélyházak, sejtelmes fényű klubok, szexshopok jelzik, hogy korábban ez a vöröslámpás negyed volt. A Barrio Chino Barcelona nem éppen legszebb negyede.
Az ideutazó látogató amit elsőként megpillanthat az a Playa de Cataluya, egy óriási tér. Ez a hatalmas tér padjaival, szökőkutjaival, bevásárlóközpontjával Barcelona éjjel-nappal lüktető találkozóhelye. Rambla del Estudisban több fontos épület áll, mint például a 18. századi Reival Académia de Ciénces i Arts, mely 1910 óta színházként működik. Rambla de Sant Joseph egy kolostorról kapta a nevét, amit az 1900-as években lebontottak és helyét népszerű piac, a Mercat de Boquéria vette át. A Rambla ezen szakaszát a sok virágárus miatt Rambla de las Florsnak is szokták nevezni. A negyedik Rambla, a Rambla dels Caputxins, egy már rég lerombolt épületről, a Kapucinus kolostorról kapta a nevét. Az ötödik Rambla, a Rambla de Santa Monica szintén egy kolostorról kapta a nevét, mely jelenleg kiállítóteremként működik, ez a Centre d'Art Santa Monica.
További látványosságok Las Ramblas környékén: Barcelona kortárs művészeti múzeuma a Museu d'Art Contemporani de Barcelona. A hatalmas, hófehér épület teljességgel kiemelkedik a többi építmény közül. Szintén ezen a téren áll a Convent dels Ángels a 400 éves kolostor, mely ma a díszítő művészetek kiállítótermeként működik. Az eredeti épülethez képest viszont már csak a gótikus szerkezet maradt fenn. A Palan Moja palotán túl kezdődik a Rambla Sant Josep. Itt található a Mercat San Joseph piac vagy másnéven a La Boqueria. A piac jelszava: olyan élelmiszer, ami itt nem található meg, az nem is létezik. Ami jogos hiszen a választék nagyon gazdag és lenyűgöző. A Placa Sant Josep Oriol tér hétvégenként művészek kirakodóvásárának és utcai előadóművészeknek ad helyet. A Liceu metróállomásnál találjuk Barcelona újjáépített operaházat. Sorsát többszöri leégés, rombolás majd újjáépítés töltötte ki. Az operaház fő ékessége az 1994-es tüzet átvészelő neobarokk Tükörterem, mely tükreivel, festményeivel az egyetlen hely, mely a régi Liceu hangulatát maradéktalanul visszaadja. A mennyezeten Apollót láthatjuk a trónon a kilenc múzsa társaságában. Az operaház legfőbb részeit angol, spanyol és katalón nyelvű idegenvezetéssel lehet megtekinteni. A város Moll de la Fusta részében húzódik Barcelona fából készült rakpartja. Padok, kávézók, bárok, éttermek teraszairól páratlan kilátás nyílik a tengerre és a kikötőre. Port Vell Barcelona jachtkikötője és szórakoztatási központjának három fő látványossága a Maremágnum egy nyitott oldalú áruház. Mellette Európa legnagyobb akváriuma, mely 21 medencével, 800 halfajával (ebből kb. 11 cápa) mutatja be a Földközi-tenger élővilágát. Egy 80 m hosszú üvegalagúton lehet tanulmányozni a tengeri élővilág számos példányát. Az IMAX épületében pedig gyorséttermek, bárok és 12 mozi várja a fiatal sereget. A világ egyik vezető hajózási múzeuma a Reials Drassanes (Királyi Hajóműhely) Katalóni dicsőséges tengeri múltját mutatja be festményekkel, hajókkal.
Parc de Mar foglalja magába a Port Olimpicet és a Víla Olímpicát mely az 1992-es barcelonai olimpiai játékok sportolói számára épült. A fejlesztés révén 5km hosszú partvonalon Barceloneától a Besós folyóig lakóházak, bevásárlóközpontok, irodák, parkok, hotelek vannak. A város két legmagasabb épülete itt található: Torre Mapfre és a Hotel Arts Barcelona. Az El Maresme Fórum megtromegállónál található Európa legnagyobb férőhelyes kongresszusi központja.
Strandokat a Port Olímpictől északkeletre találunk : Platja de Nova Icária a legnépszerűbb, Placa dels Championon, Carrer de Salvador Espriun, Platja de Bogatell, Platja de la Mar Bella (nudistáknak is adott helyet).