Makó - Utazási iroda.net
Makó egy kis város Csongrád megye déli részén a román határ közelében. Sajnosa török vésznek állandó áldozata volt a város, de mindig visszatelepültek a lakosok. Főként mezőgazdasággal foglalkoztak, ennek és persze a kiváló minőségű termőtalajnak köszönhetően lett nemzetközi hírű a makói vöröshagyma és fokhagyma. A város, Makó, méltán híres a XX. század nagyjai által is, kik itt éltek, és munkásságuknak köszönhetően sokat köszönhet nekik a nemzet, ilyen volt József Attila, Juhász Gyula, Pulitzer József, és Móra Ferenc. A város egyben arról is híres, hogy a legzöldebb, legvirágosabb is. Viszont a város leginkább turistákat vonzó különlegessége a termálvíz, illetve a marosi iszap. Az itt feltörő hévíz, mintegy egy kilométer mélyről jön fel, és 41 fokos, a víz jellegét tekintve alkálihidrogénkarbonátos, mely leginkább a reumás, és mozgásszervi betegségek számára lehet gyógyír. 2002-ben megépítették az gyógyfürdőhöz tartozó élményfürdőt is, melyet később csúszda is kapcsolódott, így kicsiknek és nagyoknak egyaránt élmény dús hétvége lehet a Makói Termál és Gyógyfürdő.
Makó látványosságai
Makón sok épület van melyet érdemes megnézünk. Először is a Református ótemplomot, illetve annak műemléki környezetét. Emellett a Református fiúkollégium épületét is érdemes. Ezután a klasszicista városházát érdemes megnéznünk, mely egy hatalmas és impozáns kúria képét fogja számunkra nyújtani. Az épületet a XVIII. század végén tervezték eredetileg, később változtatásokon esett át. Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen kis városnak, minek ekkora városháza, a válasz egyszerű, az eredeti tervek alapján Makó még megyeszékhely volt, így a pontosabb elnevezés a házra, a megyeháza.
Ezután a Korona Szállót érdemes megtekintenünk, mely már csak névelegesen szálló. Eredetileg fogadóként üzemelt. Átépítések során sajnos szépsége megcsorbult, de az eklektika egyszerű jegyeit viseli magán, így kellemes maga az épület. Díszterme alkalmas konferenciák tartására is, emellett az épület az önkormányzat gyűléseit, illetve az iskolát, rendezvényeit, ahogyan a Makó Nemzeti Gitárfesztivált is kiszolgálja.
Az Ortodox zsinagóga, mint egy kis vár emelkedik ki a környező épületek közül, melyet romantikus stílusban építettek a XIX. század végén.
Stílusosan a Hagymaház a város színháza, melyet 1998-ban építettek, és méltán került be Csongrád megye hét csodája közé.
Makó csodás épülete a Bérpalota, mely neobarokk stílusú, és már vagy 80 éves. Eredeti funkcióját megtartotta, vagyis a földszinti részen boltok, üzletek találhatóak, míg az emeleteken lakások. A Bérpalota Makó Fő terének meghatározó eleme, ahogyan magának a városnak is.
Érdemes a régi Rendőr főkapitányság és a Városi Bíróság épületét is megtekintenünk. Kulturális élvezetként pedig a József Attila Múzeumot.
Egy kellemes ebéd, vagy egy hangulatos vacsorát pedig a Szent Gellért Borház és étteremben kell hogy eltöltsünk, ahol is helyi borokat, illetve az ország összes tájáról kóstolhatunk, és kellemes testes ételeket fogyaszthatunk el, mindezt tájházi környezetben. Kandallóval, kemencével, és még több napos programkínálattal is szolgálnak számunkra.