Törökország - Utazási iroda .net

 

Törökország földrajzi adottságai

Törökország a Kelet és a Nyugat között tart kapcsolatot. Történelme során ezért is nagyon sokszor bizonyult fontos stratégiai központnak. Az ország maga az Anatóliai-félszigeten helyezkedik el többnyire. Északról a Fekete-tenger határolja, míg délről és nyugatról a Földközi-tenger.

Törökország éghajlata

Éghajlata igen változatos. A Földközi-tenger felöli területeken leginkább mediterrán éghajlatú. Itt általában az átlagos nyári hőmérséklet 33 fok körül alakul, míg az téli hőmérséklet nem szokott 8 foknál alacsonyabb lenni. Ezen a területen sokkal csapadékosabb az idő, mint beljebb az ország keleti részein.

Törökország rövid történelmi áttekintése

Ezen a területen ered a Tigris, és az Eufrátesz. Mely köztudottan mély történelmi és vallási múlttal rendelkezik. Területükön létezett a Perzsa Birodalom, melyet végül Nagy Sándor tört meg, és igázott le teljes egészében uralma alá hajtva azt. A Római Birodalom idejében pedig helyi kormányozón keresztül irányították az elfoglalt területeket. Nagy Konstantin császár idejében épült ki az új birodalom részének központjaként Konstantinápoly. A szeldzsu törökök megsemmisítették a Bizánci birodalmat. Az Oszmán birodalom egészen az első világháborúig bírta fenntartani a hatalmat. Köztársaságot 1923-ban kiáltották ki.

Törökország lakossága, ipara, kereskedelme

Az ország népessége hetven millió főre tehető. Törökország nem a turizmusból él elsősorban. Fejlett ipara van már, és a legtöbb nagyvárosa megállná a helyét bármely nagy világvárosban is. Hazánk és Törökország között nincsen túlságosan sok pozitív történelmi vonatkozás, ám az idő megszépít mindent, és elfeledtet. Manapság már nagyon sok bazárban beszélnek, úgy ahogyan magyarul is, mellyel, ha sokra nem is megyünk, okoz számunkra néhány kellemes percet. 2010-ben Essen mellett Pécs, és Isztambul lesz az Európai Kulturális Főváros, mely igaz nem e városokon múlott, de ez is jelzi, hogy mára már az együttműködés a legfontosabb cél.

Isztambulra még visszatérünk, de most evezzünk a török Riviérára.

Antalya

Kezdjük is Antalya városával. Eme fél milliós főt számoló tengerparti város, a Földközi-tenger mesés vize mossa öblének partját. Antalya tartomány város is egyben, mely már az ókor óta létezett, és állott, és ennek nyomait a felfedezésekre, kalandokra vágyó ideutazók meg is csodálhatják. Három kor, és nemzet nyomai figyelhetőek meg a városon még a mai napig is, és a belső városrész pedig fokozott védelem alatt áll. Antalya a Törökországba utazók legkedveltebb városa. A házak hűen tükrözik a római, bizánci, és a szeldzsuk építészeti jellegzetességeket. A káprázatos mediterrán török városban, a modern szállodák, és csalogató éttermek mellett, megtalálhatjuk a hagyományos kis török bazárokat is. Hogy mit is érdemes megnézni eme háromszáz napot fényben úszó városban? Természetesen elsősorban pihenésre kiváló a város, a tengerparton való időzés feledhetetlen élményt nyújt, és az ideutazók körében nagyon kedveltek a különféle vízi szórakozási formák.

Ilyen a banánhajózás, a parasailing, vagyis a vízi ejtőernyőzés, melyek csodás kilátás nyílik mind a tengerre, a hajókra, és természetesen magára a városra is. A tenger lehetőséget ad a szörfözésre is, illetve a szárazföldön gokartozásra is van lehetőségünk. A város egyik legszebb, és nagyon jól kiépített vásárló utcája a Keykubat út, melyen számos üzlettel találkozhatunk. Antalyában található egy nagyon híres, különleges mikroklímájú barlang, melyről azt illik tudni, hogy 95%-os páratartalommal bír. Eme gyógyító hatásúnak tartott barlangot Damlatas-barlangnak hívnak. A városhoz közel pedig megcsodálhatjuk az óriási, és szinte teljes pompájában tündöklő Aspendost, melynek híre az épségben fennmaradt amfiteátrumtól ered.

Side

Hetvenöt kilométerre Antalyától található egy Side nevezetű kisváros, mely a legfőbb turistalátványosság, hiszen a romok melyek itt találhatóak egy egész városnyit felölelnek, és itt most nem mellkasig érő kis labirintus szerű romkertre kell gondolni. A majd húsz ezer fős nézőközönség befogadására képes amfiteátrum rendkívül jó állapotban maradt fent, és természetesen látogatható. Egy hatalmas nagykapu alatt is sétálgathatunk, a romos utcán keresztül, a tengerre pedig egy mára már csupán öt oszlopból álló templom alól csodálhatjuk a márvány kék tengert. Az ókori telepesek valószínűleg görögök lehettek, s ez a fent maradt szobrokból is érződik. Négy kilométerre az óvárostól találhatók a szállodák, melyek kikapcsolódásra, a hófehér homokos tengerpart pedig önfeledt szórakozásra ad lehetőséget.

Belek

Következő állomásunk Belek, mely még szintén Antaly tartomány belül található. Ezen üdülőváros leginkább a luxus kivitelezés jellemzi, több mint harminc négy és ötcsillagos luxus szállodát találhatunk itt, és leginkább exkluzív körülményekre kell számítanunk, ezzel egyetemben pedig a pénztárcánkba is ilyen mélyen kell belenyúlni. Törökország legnagyobb golf paradicsoma is egyben. Itt található a Kursunlu vízesés, mely mögött található rejtett barlang gyújt felettébb kellemes élményeket. A várostól nem messze található Perga városa, mely egy ókori város volt, mára már csak romok találhatóak itt. Az ókori görög várost Sidéhez hasonlóan Nagy Sándor meghódította, majd a római uralom alá került. A mai romok többsége már ebből a római korból származik. Apollónisz a híres matematikus neve is idefűzhető. Róma összeomlása után elnéptelenedett a város, majd a szeldzsukok még használatba vették, de végül teljesen elnéptelenedett, ma pedig örök emlékül szolgál az idelátogatóknak, és a múlt egy szeletébe haraphatnak bele. Belek az egyik legjobban fejlődő török uticélponttá vált, és ezt mi sem jelzi, jobban az illusztris környezet melyben az idelátogatónak lehet része.


Marmaris várába érkezve, már az Égei-tenger partjain élvezhetjük a napsütést. Hérodotosz írásaihoz hűen, már Kr.e. háromezerben is állott itt már egy kastély. Mi sem tükrözné hűebben, hogy már akkortájt is élvezték az emberek Marmaris gyönyöreit. Kezdetben még csupán kikötővárosként tartották számon az ókorban, főként Rodosz, és Egyiptom közötti pihenőállomásként. A klímájára jellemző, hogy nyáron rekkenő hőség van, télen pedig hidegebb, és csapadékosabb az időjárás. Nyáron, a hőmérőn akár 42 fokot is láthatunk. Maga a kis tengerparti város közel harmincezer főt számlál viszont a nyári forgatagban, ez a szám több százezerre is megnő, az ideutazók miatt. A Marmaris éjszakai életet nem lehet semelyik török rivérán található városéhoz hasonlítani. Az őrületes pezsgés mellett, rendezvények, éneke, zene és tánc fogadja az idevándorlókat.

Kemer

Kemer a Taurus hegység ölelésében fekszik a tengerparton, körülbelül negyven kilométerre Antalyától. A nyolcvanas években még csupán egy kevésbé ismert, szinte a túristák számára láthatatlan városvolt, ám felfedezését követően megindult a fejlődés, és gyorsan emelkedett az ideutazók száma is. Eme elszigeteltséget az is növelte, hogy nem vezetett út a városba, csupán hajóval lehetett megközelíteni, ám ennek a problémának az orvoslására hamar sorkerült. Kemer és környezete szinte érintetlen, ha létezik festői táj, akkor az minden bizony ez a kis halászváros, ugyanis a népessége csupán tizenkétezer. Rengeteg parkkal, és csomó kis hajóval találkozhatunk Kemerbe érkezve. Kemer partjai mentén a kék tenger, mely nem is mély, mindenféle vízi sportnak adhat esélyt, és a gyönyörű környezetben a búvárkodásra is szánjunk pár órát.


Isztambul

Isztambul mindig is az utazni vágyók egyik célpontja volt. A város találkozása keletnek, és nyugatnak, ezt bizonyítja, hogy a város egyik része az Anatóliai-félszigeten fekszik, míg a kisebbik része a Balkánhoz tartozik. Ettől eltekintve Isztambulra, mindig is Európai városként tekintettek. Történelmi jelentőséggel bír, hiszen nem csak, hogy az ókorban már lakták, hanem elhelyezkedése végett katonai szempontból a térség legfontosabb pontján fekszik, a Boszporuszon. Törökország legnagyobb városa, mely több mint tizenkét millió főt számlál. A város egyben Törökország kulturális, művészeti, és egyben gazdasági központja is.

A tartomány szélhelye, mely igen sok néven vonult be a történelemben. Kezdetben Konstantinápoly, a Bizánci Birodalom székhelye, mely egyházi hatalommal is bírt, illetve irányelvet gyakorolt. Később nevezték Sztambulnak, majd végül kialakult a mostani közismert neve. Építészeti emlékei közt találunk éppen ezért római korit, egyben bizánci kultúra hagyatékai is fennmaradtak, és természetesen az oszmán birodalom is lenyomatot hagyott a városon.

Isztambul gazdasági központja, a Maslak nevezetű negyed, hihetetlen ütemben fejlődik, és z erről készült képek, megnevezés híján, egyszerűen elképzelhetetlen lenne, hogy Törökországot mondjuk, nem pedig Isztambult. Gazdasági fejlődésük irdatlan ütemben fejlődik, ezzel párhuzamosan pedig az életkörülményeik. A felhőkarcolóik lassan elárasztják az egész várost, és egy óriási metropolisszá alakul, vagy inkább alakult már most át. Isztambulban megcsodálhatjuk a Bizánci Birodalmat védő várfalat, ám ugyanakkor átruccanhatunk, ha kedvünk tartja az Akmerkez nevű bevásárlóközpontba, melynek üvegépülete fantasztikus látványt nyújt.

Egyben ez a bevásárlóközpont tudhatja magának egyedül a világon, azt a címet, mely szerint nem csak Európa legjobb bevásárló központja, hanem a világ legeslegjobb bevásárlóközpontja címet is elnyerte. A város híres bevásárló utcája, Budapesthez hasonlóan a Váci utca, itt az Istiklal sugárút néven fogjuk megtalálni, az építészeti stílus pedig hasonló, persze egy kis törökös beütéssel. Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a város, ugyanis a hatvanas évekig csupán egy csendes, fenyvesekkel, parkokkal, és leginkább nyári lakosztályokkal telített településnek számított.

Ez azonban gyökeresen megváltozott. A különféle utak kiépítésével, folyamatosan települtek be a városba a nagy világcégek képviseletei, majd egyre épültek ki sorra az éttermek, szállodák, és a gazdasági vállalatok is kezdtek itt nagyobb ingatlanokba befektetni. Ezt követte az országból ideáramló népesség, és végül ott tartottak, hogy a létszám elérte a tizenkét millió főt. Elképesztő. 2010-ben kulturális fővárosként talán ez a város fogja megállni leginkább a helyét, ahol megcsodálhatjuk a modern ember alkotta építményeket, és az ókor ránk hagyott csodáit is.

Megnézhetjük a Topkapi palotát, a Yildiz palotát, és a Dolmabahce palotát is. Fantasztikusak, teljesen épen maradtak, és a Topkapi palota bejárata egy erődvonalként is megállná a helyét. Az épületek belső, és külső kidolgozottsága pedig magáért beszél. A többi palota vagy múzeumként működik, vagy kereskedelmi célokat lát el, mint például az Egyiptomi Bazár, vagy a Fedett Bazár. Paloták, mecsetek, óriási üvegépítmények, parkok, hagyományos bazárok várják az Isztambulba érkezőket. Fényűzés és csillogás a huszonegyedik században.

Utazási iroda lehetőségek Törökországba

Start Utazás
http://www.vilaglato.hu/
Cím: Budapest, Váci út 81., Debrecen Bethlen Gábor út 12-14
Tel: 06-1-881-7430, 06-52-438-000

Medici Travel
http://torokorszagutazas.hu/
Cím: Győr, Kisfaludy út 41
Tel: Tel.: 96/523-424, 523-425, 523-426,
Széles választékkal rendelkezik törökországi utak terén.

Oliva Travel
http://www.olivatravel.com
Cím: Budapest, Teréz körút 40
Tel: 06-1-411 1092, 06-1-411 1093
Számos más úti céllal is rendelkeznek adatbázisukban, ám nagyok sokféle árkategória, és Last Minute utakban is gazdag a kínálat.

 

Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Wellness Travel Utazási iroda | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép