Tunézia - Utazási iroda .net
Tunézia kedvelt idegenforgalmi célország. A tengerpart fehér homokja elsősorban a fürdeni vágyókat csábítja az országba. A régészeti érdeklődésű látogatók is sok érdekességre számíthatnak az afrikai országban.
Tunézia változatos története során az egymást követő kulturális periódusok révén számos romterület tanulmányozható. A történelem előtti időkről tanúskodnak az ellés-i megalit sírok és a sok megmunkált tűzkőből készült szerszám, amelyeket északon és délen találtak, a pun időkből való városfalak, Karthágó pun kikötője, Salammboban a gyermekáldozati kövek és a Cap Bonon található romváros: Kerkonane.
A rómaiak a Szahara szélén építették fel a limest, s így az egész országban a római kultúra nyomaira bukkanunk, mint El Djem kolosszeuma, Dougga színháza, Thuburbo Maius capitoliumi temploma, Bulla Regia föld alatti villái, Karthágó meleg vizű fürdői és a 123 km hosszú aquadukt, amely a Djebel Zaghousantól Karthágó vízellátását biztosította. Az ország nyelve az arab, a franciát a köznyelvben használják továbbra is.
Tunézia igen változatos tagolású. Hammamet öblében km hosszú strandok vannak, itt található Nabeul és Hammamet a két nagy idegenforgalmi központ. Az üdülőhelyeket rendkívül tetszetőssé és kellemessé teszi a majdnem egzotikus növényvilág és az enyhe tengeri éghajlat.
A Cap Bon északnyugati partja nagyszerű vidék, meredek szabdalt sziklákat és magányos, fürdésre felettébb alkalmas öblöket talál az erre járó. Itt találhatók a gyógyforrásokra épült fürdők is: Korbous és Ain Oktor hőforrásai 44-60 fokosak. Az országon kelet-nyugati irányban húzódó hegyektől délre kezdődnek a chottok nagy mélyedései, víznyelői. Az Algériáig érő chottot nevezik az Észak-afrikai törésvonalnak. Észak-Afrika az európai kontinens alá csúszik, s a Chottok alkotják a töréspontokat.
A Chott el Rharsa (17 méterrel a tenger szintje alatt) a Chott el Djerid és a Chott Fedjadj nagy sóteknői rendszeresen kiszáradnak. A vastag sóréteg nem kedvez az életnek. Erős esőzések után azonban hatalmas tavakká változnak és ezrével jelennek meg a flamingók és a gázlómadarak. A chottok szélein gyakorta találkozik az édesvíz a sóssal a felszínen, ezeken a helyeken virágzó oázisok alakultak ki: Tozeur, Nefta, Kebili és Douz. A sóteknőtől délre kezdődik a homokdűnés sivatag.
Tunéziának több mint 1200 km hosszú tengerpartja van, meredek sziklákkal szabdalt partok északon és Cap Bon körül, s kellemes homokpartok Hammamet és Djerba között. Tunéziát júliustól-szeptemberig a rendkívüli forróság jellemzi, de a friss szél elviselhetővé teszi a parton való tartózkodást. Szeptembertől decemberig a „hideget" jól tűrők még akár fürödhetnek is. Jan-febr. környékén viszonylag sokat esik az eső Északnyugaton és 800 méter feletti magasságokban pedig még havazik is. A téli hónapok és a kora tavasz a legalkalmasabb idő arra, hogy túrákat tegyünk Szaharában vagy tevekirándulásra induljunk.
Egyéb tudnivalók Tunéziáról:
Az európai vendégektől a számla 10 %-át várják el borravalóként.
Nőként kerüljük a magányos sétákat a strandokon, a medinában, elhagyatott környékeken.
Mérges kígyók Tunézia déli részén gyakran előfordulnak, míg máshol a skorpió és kígyó együtt is előfordulhat, ezért ne járjunk mezítláb.
Egyéb kikapcsolódás Tunéziában:
Tunéziában már min. 8, nemzetközi elvárásoknak megfelelő golfpálya működik. Mindegyikben legalább 18 lyuk van. (Tabarka, Hammamet)
Minden városrészben és minden településen vannak úgynevezett Hammam-ok (mór fürdők). Ezeknek nagy a látogatottságuk, mivel sok háztartásban nincsen fürdőszoba, ellenben mégis mivel a Korán előírásai szerint kell működni nagyon tiszták. Kevés pénzért még masszázst is kérhetünk. A nők és a férfiak meghatározott időben külön-külön látogathatják a fürdőket.
Észak-Tunézia
Errefelé még nem érezni a idegenforgalom okozta hatásokat. A térség arculatát a Tell-Atlasz hegység hosszú nyúlványai határozzák meg. A tunéziaiak körében kedvelt üdülőhely a 800 méter magasan fekvő kisváros: Ain Draham.
Főbb látnivalók:
Tunézia negyedik legnagyobb városa Bizerte. Érdemes megtekinteni a Fort Espagnol erődöt és a Le Vieux Part-ot. Aki szeretné megnézni a Földközi-tengeri és édesvízi halakat az mindenképpen menjene le az Óceanografiai Múzeumot. Madarászok figyelmében ajánljuk az Ichkeul Nemzeti Parkot, mely több mint 12,800 hektáron az európai vándormadarak valóságos paradicsoma. Kedvelt fürdőhely Nabeul, a Cap Bon tartomány központja. Kb. 2 kilométerre fekszik a tengerparttól. A Musée Archéologique de Nabeul-ban megtekinthetőek a korai pun város, Agathokles és római Colonia Julia Neapolis idejéből való leletek. A pihenni vágyók számára alkalmas hely lehet a Cap Bon félsziget tengerpartján található Maamonra Beach Club úszómedencéivel, éttermeivel, bárjaival és diszkójával. Korba mellett pedig a Club Méditerranée várja a sportolni vágyó turistákat.
...
Közép-Tunézia
A Dorsale déli lejtőinél kezdődik Közép-Tunézia. Tunézia egyik legkedveltebb üdülőövezete. Az enyhe éghajlat, a számos hotel és a nyitottság tekintetében minden megőrzött tunéziai-keleti jellegzetessége mellett az európai jellegű város sok külföldit vonz. Kaironan „a nap és a homok városa „ , az iszlám szent városának számít. Sok zarándok célja, hogy eljusson ide a mecsetek, maraboutok és a koubbák miatt.
Főbb látnivalók:
Kaironanban a Barbier-mecset, Bassins des Aghlabides, Bir Barronta. Az Iszlám Múzeumban az iszlám művészetet bemutató kiállítást tekinthetjük meg. A Maktarban található Régészeti Múzeum a 2. századból származó pun sírköveket, márvány- és bronzszobrokat állítja ki. A 6723 hektáros nemzeti park Tunézia legmagasabb hegye, az 1554 méter magas Djebel Chambi körül terül el. Kerkenna Sfax előterében található lapos fekvésű szigetcsoport. Pálmák és homokos partok jellemzik. Mahdiyah kellemes klímájú település, homokos strandja még nem zsúfolt, így a tömeget nem kedvelők is élvezhetik Tunézia varázslatos légkörét.
...
Dél-Tunézia
Tunézia déli részét hegylánc választja el az ország középső területeitől, ezek a Szahara-Atlasz nyúlványai. Az időjárás szélsőséges: nyáron akár 50 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála árnyékban, míg télen fagypont alá süllyed. Csak ahol víz van, az oázisokban és a chottok peremén alakultak ki kisebb települések: Tozeur, Nefta, Kebili, Douz. A tunéziai Szahara délkeleti része a líbiai határ mentén beláthatatlan térség, amelyet itt-ott sóteknők és homokdűnék tarkítanak. A tunéziai Szahara nyugati részét délen a nagy chottok alkotják, Douztól pedig a nagy homokdűnék tengere következik, amely a Nagy Erg homokhegyeibe megy át. Az egykor áruszállító tevekaravánok ma már turistákat visznek a hátukon Douz oázisából a nagy dűnékhez, ahonnan aztán az igaz homoktenger kezdődik. Szervezett utak vezetnek a dromedárháton a sivatagban, ahol sátrakban lehet éjszakázni.
Főbb látnivalók Dél-Tunéziában:
Bon-Hedma Nemzeti Park a szavannák és a sztyeppék, számos állatfaj élőhelye. A Dar Cherait Tozeurban a mindennapok kultúrája és az élő múlt tekinthető meg. A jellegzetes szaharai oázisokat és a fehér homoktengert Kebili-Douz-El Faonar-Kebili útvonalon tekinthetjük meg. Hegyi oázisokat Tameszában, Midésben, Chebikában találunk. A tunéziai tengerpart legdélibb üdülőhelye Zarzisban található. Pálmafák és az előváros házai között vannak a szállodák, a településtől 3 kilométerre lévő tágas tengerparton
Főbb látnivalók város szerint:
Utazás: Tunézia - Tunisz
Tunisz az ország fővárosa, egyben a leglakottabb is, a város lakossága közel 1,2 millió fő. Tuniszban találunk majd számos kis utcát, ahol a hagyományos vegyesboltok az uralkodóak, ahol hatalmas zsákokban árulnak magokat, és kis üvegcsében mindenféle színes fűszereket vehetünk. Érdemes megnézni a Szent Vincent katedrálist, az Az-Zajituna dzsámit, elsétálni a Függetlenség térre, vagy bemenni a Dar Ben Abdallah palotába. Vagy a régi Tunisz kapuját, a Porte de France-t. Érdekes lehet még a jellegzetes Dar Soulaimania palota, mely jelenleg az egyetem része. A kis sikátorokban pedig bármi keleti különlegességet megvehetünk, réz és edénytálak, edények, poharak és kancsók, olajlámpások, mindenféle textília, lámpások, legyezők, minden amit csak eltudunk képzelni! Kellemes kövezett utcán közelíthetjük meg a Youssef Dey mecsetet, és mindenképp menjünk el a már-már Tunisz jelképévé vált Zaytuna mecsetbe, és hűsöljünk árkádja alatt. A Byrsa hegyen Tunézia - Douggapedig megcsodálhatjuk ,és be is mehetünk a Szent László katedrálisba, mely egy hófehér remekmű. Itt Tuniszban található a Bardó Nemzeti Múzeum is. Érdemes megnéznünk Tunisz város Színházát is.
Bizerte
Bizertében egy kellemes kis kikötővárost ismerhetünk meg, mely nyugalmas környezetet biztosít az odaérkezőknek. Bizerte Tunázia legészakabb szárazföldi pontja.
Utazás: Tunézia - Szúsza
Szúsza közel 175 ezer lakosú, tengerparti város. Az óvárosi rész a világörökség részét képezi, mely gyönyörűen tükrözi az arab etnikum, és a muszlim vallás építészeti jellegzetességeit és szépségeit. A tengerpart finom fehér homokú, és pálmafaligetek, illetve olajfák találhatóak a partmentén. A harmadik legnagyobb városa Tunéziának, a mediterrán báját pedig a fehér falú házak, és a hozzájuk tartozó kék ablakok, illetve az óváros homokbarna színe adja. Finoman keveredik a régmúlt a modern világgal. Nézzük meg a Ribat erődítményt, sétáljunk a part menti sétányon, fürödjünk, napozzunk.
Monsatir
Monsatir igen kedvelt nyaralási célpont. Varázslatos tengerpartja, és a IX. századi mecset épülete egyszerűen lenyűgöző, mely ezer színben pompázik.
El Jeam
El Jeam büszkélkedhet a világ harmadik legnagyobb amfiteátrumával. Karthagóban pedig szintén a római kórból ránk maradt romokat csodálhatjuk meg, melyek igen jó állapotban vannak.
Tunézia gasztronómia
Nagy fürdőzések után rendesen megéhezik az ember. Ami az ételeket illeti, voltak itt már punok, rómaiak, föníciaiak, bizánciak, franciák, és még sorolhatnánk. Szendvicsük, a tonhalas, tojásos, oliva bogyós, zöldséges, szendvics, melyet még nagyon csípős paprikával megspékelnek, ez bizony nem McDonalds, hanem valami több, jobb. Tenger gyümölcsei, bárány, zöldségek, és fűszerek garmadája jellemzi. Legyünk bátrak, és mindent próbáljunk