Zarándokutak

A zarándokutakról sokat olvashattunk, és történelem órán bizonyára találkozott vele mindenki. Ezen utak lényege többnyire nem csak egy adott célpont, mint mondjuk Mekka, hanem maga az út szimbolikus jelentőségű. A cél is hasonló szimbolikával bír, ugyanis míg az út maga a megtisztulás folyamatát jelöli, addig a cél, a teljes megtisztultság jelképe, avagy a megvilágosodásé. Persze a térképen találhatunk egy pontot, melyet ha elérünk, akkor úgy érezhetjük, hogy megérkeztünk, de a valóságban a célok csupán arra szolgálnak, hogy meghaladjuk őket, semmi többre, így a zarándokutak is egy hasonló belső kiteljesedésnek a jelképei, melyen keresztül nem csak fizikai testünk vesz részt, hanem lelkünk is, sőt a hangsúly ezen van. Ahogyan több ezer éve már járták az emberek a Földet, úgy ez sem változott azóta.

Európa szerte több száz elismert, és kiépített zarándokút létezik, mely kiépített alatt az út rendes, megfelelő jelöléseinek meglétét, és a megfelelő térképek létezését értjük. Ezen zarándokutakat gyalogosan is megtehetjük, de akár biciklivel is végigjárhatjuk ezen utakat, a választás rajtunk múlik. Mint minden ilyen zarándokútnak megvan a megfelelő történelmi háttere, úgymond célja, és természetesen hosszuk is eltérő. Bár arra mindenki készüljön fel, hogy egyhuzamban biztosan nem fogjuk megtenni, ugyanis az nem lenne zarándoklás, hanem kirándulás, így érdemes felkészíteni magunkat arra, hogy esetlegesen sátorban kell majd aludnunk, és megélhetjük a régi emberek zarándoklatát, de lehetőségünk van faházakat is bérelni az útvonalon, illetve kisebb nagyobb falvakban, településeken megpihenni szállókban, panziókban. Viszont mivel ez nem a luxusról, és főként nem a kényelemről szól, így hogy a zarándoklás miliőjét megtartsuk érdemes nem szállodákban megszállni!

Az olyan helyek melyek országhatáron kívülre esnek, sőt messzi területeken találhatóak a célpontok, ott persze repülővel kezdődik az út, és többnyire szállodákban fogunk megszállni, de itt szakrális helyek meglátogatásán lesz a szerep. A www.makrovilag.hu számos ilyen utat kínál, ahogyan a www.mariaut.hu is.
Célpont lehet Názáret, Betlehem, Santiago de Compostella, és különböző jelenések helyszínei mint például Monte Sant Angelo, vagy Lourdes. Pénztárcánknak, és kedvünknek, kívánságunknak megfelelően járhatjuk be eme zarándokutakat melyek lévén Európában találhatóak, a keresztény valláshoz köthetőek.
Útleírás | Adatvédelmi Irányelv | Wellness Travel Utazási iroda | Úticélok - Utazási Iroda kereső | Partnerek | Kapcsolat | Hirdessen INGYEN! | Oldaltérkép